Kis pécsi mesemondók versengtek

Olyan vetélkedőt tartottak csütörtökön a Pécsi Kulturális Központ NépmesePontjában, amelyről senki sem távozott üres kézzel. A mesékkel vetélkedő gyermekek közül mindenki kapott díjat.

A 2018-as Népmese Vetélkedő döntőjét tartották csütörtökön a Veress Endre utcai NépmesePontban, a Pécsi Kulturális Központban. A résztvevő gyermekeket, szüleiket, a zsűrit Haffner Tamás, a Pécsi Helyi Akciócsoport munkaszervezetének vezetője köszöntötte, majd Kövesi Mária, a Pécsi Kulturális Központ vezetője mondott köszöntőt, aki arra is felhívta a figyelmet, a kicsiknek nincs okuk izgulni. Erre valóban nem volt ok, hiszen minden gyermek jól felkészült, ráadásul nem csak a kategóriák legjobbjai, hanem minden résztvevő ajándékot kapott.

A gyermekek egymás után mondták el meséiket, minden apróság egy saját maga által írt, illetve egy „klasszikus” népmesével lépett színre. Az eseményt kivetített illusztrációk színesítették, ezeket szintén a gyerekek készítették a mesékhez.

A NépmesePontot egyébként a közelmúltban adták át, a 100 négyzetméteres tér nemcsak a szórakozásra, hanem az oktatásra is jó helyszínt biztosít.

Sajtó neve: Pécsma
Megjelenés ideje: 2018.11.22
Szerző: Nyaka Szabolcs
Pontos elérés: https://www.pecsma.hu/top/kis-pecsi-mesemondok-versengtek/