OKLEVÉLLEL ISMERTÉK EL A HELYI KÖZÖSSÉGI KEZDEMÉNYEZÉSEKET

OKLEVÉLLEL ISMERTÉK EL A HELYI KÖZÖSSÉGI KEZDEMÉNYEZÉSEKET

A Pécsi Helyi Akciócsoport által meghirdetett első helyi Felhívások döntéselőkészítési folyamata lezárult. Az “Összefogáson alapuló közösségfejlesztés, rendezvények, események szervezése” című helyi Felhíváson összesen 21 helyi szervezet által benyújtott támogatási kérelmet javasolt támogatásra a Pécsi HACS Helyi Bíráló Bizottsága. A HACS a nyertes projektek képviselőinek ünnepélyes keretek között gratulált 2018. december 12-én a pécsi Városháza közgyűlési termében szervezett ünnepélyes oklevélátadó keretében.

Az oklevélátadón köszöntőt mondott Dr. Őri László, a Pécsi Helyi Akciócsoport elnöke, és Dr. Haffner Tamás, a Pécsi Helyi Akciócsoport munkaszervezet vezetője. Dr. Őri László kiemelte, hogy Pécsett a hagyományosan intenzív civil közösségi élet új lendületet kaphat a Felhívás keretében megítélt támogatásnak köszönhetően. Hangsúlyozta, hogy bár a helyi nyertesek saját projektjükkel az útjuk elején járnak, a HACS és a Város stratégiai partnerként tekint rájuk, és minden támogatást igyekszik megadni, hogy valamennyi program sikeresen és eredményesen kerülhessen megvalósításra.

Dr. Haffner Tamás elmondta, hogy Pécsett a jelenlegihez hasonló volumenű civil támogatás bevonására legutóbb az Európa Kulturális Fővárosa program keretében volt példa. Kiemelte, hogy a Felhívás második, 2019. március 1-jével záruló végső benyújtási szakaszán még több mint 55 millió Forint támogatás áll rendelkezésre, és arra buzdította a megjelenteket, hogy ösztönözzék a látókörükben megfogalmazódó kezdeményezések mögött álló partnereiket a Felhíváson való indulásra, a tapasztalatok megosztására. A támogatást igénylők ezzel nem csak saját projektjeik megvalósításához juthatnak vissza nem térítendő támogatáshoz, hanem megteremthetik annak lehetőségét is, hogy Pécs a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia megvalósításához további forrást vonhasson be.

Kapcsolódó hírek:
Pécsma
Pécsi Napilap