A Pécsi Helyi Akciócsoport szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a Pécs Turizmus Egyesület TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2018-00025 azonosítószámú „Pécs Positive” c. projektje keretében szervezett tematikus sétára Pécs belvárosában, melynek célja az egykoron műemléki védettségével rendelkező, de mára már elbontott épületek mai beépítésének vizsgálata a városképben.
Összesen 20 olyan épület és objektum található Pécsett, melyek korábban műemléki védettséget élveztek, aztán a műemlékjegyzékből különböző okokból törölték őket, majd törlésüket követően rövidesen elbontásra is kerültek. Helyükön ma vagy egy modern beépítés áll, vagy üres telek, tehát az egykori műemlékek mára fizikailag megsemmisültek, legjobb esetben is egy-egy megfakult fotó és terv őrzi emléküket. Ráadásul zömük a történelmi belvárosban, ill. a városfalhoz igen közel eső helyen állt. Hiányuk és a helyükre került modern épületek sok esetben ma is idegen elemként, egyfajta tájsebként jelennek meg a városképben, egyfajta sosem múló műemlékvédelmi „fantomfájdalomként” lüktetnek még a 21. században is. A túra célja az „ilyen volt, ilyen lett-állapot” bemutatása, értelmezése a jelenlegi városszövetben, egyben esély arra, hogy felhívjuk a figyelmet a még meglévő értékeink szigorúbb védelmére.
Túravezető: Szigetvári Krisztián – építész, történész, idegenvezető, műemlékes szakember
IDŐPONT: november 12. – szombat – 10:00
HELYSZÍN: Pécs, Széchenyi tér (találkozó a Dzsámi északi bejáratánál)
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat kérjük jelezzék a pecsturizmus@gmail.com címen.